Az életközösség megszakadását követően a gyermekétől külön élő szülő tartási kötelezettségének tartásdíj fizetésével tesz eleget, de amíg a szülők között fennáll az életközösség, gyermekük eltartásáról közösen, természetben gondoskodnak.

A házassági bontóperben a szülői felügyeleti jogról és a kiskorú gyermek tartásáról kötelezően rendelkezni kell, a szülők megállapodásának hiányában a bíróság jogosult dönteni a kérdésben.

 

A gyermektartásdíj megállapítása során figyelembe veszi a bíróság:

• a gyermek indokolt szükségleteit;

• mindkét szülő jövedelmi viszonyait és vagyoni helyzetét;

• a szülők háztartásában eltartott más – saját, mostoha vagy nevelt – gyermeket és azokat a gyermekeket, akikkel szemben a szülőket tartási kötelezettség terheli;

• a gyermek esetleges saját jövedelmét;

• a gyermeknek és rá tekintettel az őt nevelő szülőnek juttatott gyermekvédelmi, családtámogatási, társadalombiztosítási és szociális ellátásokat.

 

A gyermek indokolt szükségletei körébe tartoznak a taníttatásához, a megélhetéséhez, egészségügyi ellátásához, neveléséhez szükséges kiadások. A hatályos szabályozás szerint a gyermektartásdíjat határozott összegben kell meghatározni azzal, hogy figyelembe kell venni a tartásdíjra kötelezett jövedelmének 15-25 százalékát gyermekenként, de maximum 50 százalékát.

 

Ha a különélő szülő kiemelkedően magas jövedelemmel rendelkezik, úgy abban az esetben a tartásdíj mértéke a gyermek indokolt szükségleteihez igazodik. Nem lehet tehát a tartásra kötelezett jövedelmének 15-25 százalékát gyermektartásdíj címén igénybe venni, ha azt a gyermek szükségletei nem indokolják.

A bíróság a tartási kötelezettség minimumát állapítja meg, de természetesen a különélő szülő belátására bízza, hogy milyen mértékben járul hozzá gyermeke ellátásához.